2. State of the art
Dátum: 2011.01.02.
Írta: Andris
Megpróbálom összefoglalni, hogyan is állunk jelenleg az esküvőszervezéssel, mi az, ami már mögöttünk van, és mi az, ami még ránk vár.
Ami talán a legfontosabb, van helyszínünk az egyházi esküvőre és az azt követő vacsorára. A házasságunkat már valamikor februárban szeretnénk anyakönyveztetni két tanúval, ebédszünetben. Ezt azért terveztük így, mert egyházi esküvőt mindenképpen szerettünk volna, attól viszont megkímélnénk mindenkit, hogy két szertartást üljön vagy álljon végig, két különböző helyszínen. Persze a jelenlévők többsége életerős fiatal lesz, de lesznek még egészen fiatalok is, akiket (és akiknek a szüleit) pláne nem szeretnénk kitenni ekkora macerának, bőven elég lesz nekik a maradék is.
Először a lagzi helyszínét fixáltuk. Körbejártunk jó néhány helyet, mire sikerült megtalálnunk a Pálmaházat, ami egyrészt nagyon szép és elegáns, másrészt profi személyzettel és egy megszállottan igényes főszakáccsal rendelkezik. A keresés mélypontja egyébként egy nagymúltú mátrai hotel volt, ahová éppen május elsején vetett el a sorunk, bár érkezésünk előtt telefonon bejelentkeztünk. Ennek ellenére nem nagyon találták fel magukat, majd mikor sikerült egy ún. illetékest keríteni (ha jól emlékszem, az étteremvezető helyettest), akkor az agyam végleg ledobta az ékszíjat. Köszönés és bemutatkozás helyett egyszerűen kijelentette, hogy nagyon rosszkor jöttünk, és egyébként is neki rendezvénye lesz hamarosan, amire fel kell készülnie. Réka mondta neki, hogy akkor készüljön csak, mi bizony nem tartjuk fel, már itt sem vagyunk. Ezzel elváltak az útjaink, örökre. Fura volt ez a hozzáállás a vadkapitalizmus korában, amikor ezek az emberek abból a jelentős mennyiségű pénzből élnek elvileg, amit a magunkfajták otthagynak. Bár a bácsi valószínűleg még a kommunizmusban ragadt, ez nem hozta meg a kedvünket a helyhez. A többiek viszont teljesen pozitívan álltak hozzánk, sehol nem a hozzáállás miatt kellett elvetnünk egy lehetséges helyszínt.
"Miért nem Pesten van? Beülnénk egy taxiba és tíz perc múlva otthon vagyunk." No igen, ezt szerettük volna elkerülni és emiatt kerestünk olyan helyszínt, ahol akár jelentős embertömeg is elszállásolható. Jól tudjuk magunkról, hogy ha közel az otthon, az ember könnyebben elcsábul, így viszont lehet majd hajnalig arcon pörögni.
Tehát a főhadiszállás Tatán lesz, a "Megközelítés" (jelenleg ez a munkacíme ennek a menüpontnak, fura dolog a jövőbe blogolni) menüből elérhető valamiféle térkép és segítség az odajutáshoz.
A másik helyszín (rendezvényidőben az első, csak történelmileg második) Tatabánya egyik városrésze, Bánhida. Itt található ugyanis az a templom, amelyikben Rékát megkeresztelték. Sőt, a jelenlegi plébános volt Réka keresztelője, így aztán az érzelmi szálak és az áthidalható távolság miatt természetes volt, hogy ezt választjuk.
A harmadik dolog, amit sikerült megszerveznünk, a torta volt. A tatai rendezvényszervező (nem az esküvőnk rendezvényszervezője, hanem a Pálmaházé), ajánlott nekünk egy házaspárt, akik foglalkoznak esküvői tortákkal. Ők egyébként nem cukrászok, hanem mindketten vegyészmérnökök, de a molekuláris gasztronómia korában ilyenen már nem lepődik meg az ember. A találkozónkon hoztak nekünk egy minitortát mintának, aminek az íze és az állaga (nincs benne ugyanis tészta) annyira fantasztikus volt, hogy azonnal letettük a voksunkat mellettük. Ez is könnyen ment. Szüleim ajándékaként lesz még ún. "pörkölttorta" is, ami nem pörköltből készült tortát jelent, hanem tipikus alföldi lagzis sütemény és grillázsból (pörkölt cukorból) készül. A könnyű formázhatósága és a stabilitása miatt bámulatos formákat és alakokat lehet belőle kihozni, nagyon tetszetős. :-)
Amivel viszont ismét felsültünk, az a dekoratőr volt. A tortások után ugyanis találkoztunk a szintén ajánlott virágosokkal, akik a "hangulat" szavacska állandó ismétlésével és bélyegkép méretű netes képekkel juttattak minket az idegösszeomlás szélére. Itt az tette be a kaput, amikor sokadik kérésünkre bemutatták a referenciaanyagukat a helyszínről. A rendezvényterem ugyanis műemlék, nem lehet csak úgy megszögelni és felfúrni, viszont a teljesen fehér falak nagyon kívánnak valamilyen díszítést. Állítólag ők már ismerik ezt, mint a tenyerüket, és ezt végül be is mutatták egy fotóval. Ezen a fotón egy damilon piros szegfűk lógtak szálanként félméteres helyközökkel. Én ugyan nem vagyok profi virágkötő, de ezt minden bizonnyal felül tudnám múlni. Mivel ennél bármi csak jobb lehet, még keresnünk kell egy másik virágost, akinek van valami szépérzéke és megtalálja velünk a hangot.
Sajnos minden más még várat magára, bár remélem, hogy amikor ezt olvassátok, már jelentős fejleményekről számolhatunk be. Ja igen, van még ugye ez a honlapunk is, de ez egy külön bejegyzés témája lesz majd.
Azt hiszem, az első bejegyzésem a tegnap beharangozott praktikus részletekről szólt, később igyekszem majd változatosabb témákról is írni. Még 146 nap az esküvőig és nagyon sok teendőnk van. Nektek viszont egyelőre semmi dolgotok, ha azonban szeretnétek a részleteket is megismerni, itt megtehetitek.
|
