5. Megéri?
Dátum: 2011.01.05.
Írta: Réka
Ma este leendő esküvői tanúmmal és ceremóniamesterünkkel, Tamással vacsoráztam. Amikor meghallotta, hol áll éppen az esküvői költségvetésünk, nem győzte csóválni a fejét. Mivel mindig is csodáltam azért, ahogyan képes a pénzzel bánni, a kritikája elgondolkoztatott. Vajon tényleg értelmetlen luxusra költjük a pénzünket? Ha hatékonyabban tudnánk gazdálkodni, akkor kevesebből is ki lehetne hozni az esküvőt?
Azután rájöttem, hogy valójában egyetlen értelmes döntés létezik, amellyel jelentősen csökkenthetőek a házassággal járó költségek: ha az ember nem tart nagy, klasszikus esküvőt és lakodalmat. Több olyan ismerősünk is van, akiket kifejezetten a hideglelés kerülgetett a nagy lakodalom hallatán, és tökéletesen boldoggá tette őket, hogy az esküvőjük estéjén elmentek valahova közösen bulizni a barátaikkal. Nem gondolom, hogy az ünneplésnek ez a formája egy szemernyivel is kevésbé volna méltó a házasság intézményéhez, mint egy klasszikus lakodalom. Egyszerűen csak arról van szó, hogy én magam egész eddigi életemet a formák elkötelezett híveként éltem le: szeretem az evés ceremóniáját, a habos-babos ruhákat, a báli hangulatot, a beszédeket, a porcelán teáscsészéket, a rendet és a szervezettséget… Így azután nem is volt kérdés, milyen esküvőt szeretnék: amikor elképzeltem magam előtt, hogy egyszer majd megházasodom, mindig a gyönyörű fehér csipke és a báltermet elárasztó virágköltemények voltak azok a képek, amelyeket magam előtt láttam.
Ha viszont az ember már egyszer úgy döntött, hogy klasszikus, formális módon szeretné megünnepelni a házasságát, akkor a költségvetési tételek nagy részén egyszerűen nem érdemes spórolni. Persze, hogy lehet kapni fotóst ötvenezerért is, de ha az ember már néhány órán keresztül nézegette esküvői fotósok honlapjait, akkor az a minőség, amit az ötvenezres fotós szállít le mondjuk a százötvenezreshez képest, egyszerűen elfogadhatatlan kompromisszummá válik. Gondoljatok csak vissza a korábbi bejegyzéseinkben már többször felemlegetett „akasszunk damilon a falra szegfűket” virágosainkra. Őket látva Andrissal egyszerűen csak annyit tudtunk mondani, hogy ha ez az a dekoráció, amit ennyi pénzért kapni lehet, akkor inkább semmilyet nem szeretnénk.
Ne értsetek félre, mindez korántsem jelenti azt, hogy nekünk mindenből a legdrágábbra volna szükségünk. Igazából amit folyamatosan keresünk, amikor szolgáltatót próbálunk választani, az valamiféle belső harmónia… Nem feltétlenül azt szeretnénk állítani magunkról, hogy rólunk az ország legnevesebb esküvői fotósa készített képeket, vagy hogy a mi virágosunk szállít Vilmos herceg esküvőjére is. Szimplán csak arra van szükségünk, hogy miután leültünk beszélgetni valakivel, össze tudjunk nézni Andrissal, és mindketten úgy érezzük, hogy „ez igen, ez egy igazi szakember”.
Ha szerencsénk van, megtaláljuk a jó érzést anélkül, hogy túl sokat kellene fizetnünk érte. Amikor nincs szerencsénk, a jó érzést drágábban adják, mint terveztük. Egyelőre úgy tűnik, hogy Fortuna még lóg nekünk a nászajándékával: a dolgok jelen állása szerint akár másfélszer annyiba is kerülhet az esküvőnk, mint eredetileg terveztük…
|
