8. A fények ura
Dátum: 2011.01.08.
Írta: Andris
Tegnap az ékszerésztől egyenesen a MOM Parkba mentünk. Itt találkoztunk Horváth Richárd fotóssal, aki az elsők között válaszolt az ajánlatkérésünkre. Rékát először a klipek fogták meg a honlapján, engem pedig az ötletek és a blog - pedig ez utóbbit még végig sem olvastam teljesen. Aztán a MOM egyik műanyag asztalára pakolt laptopon végignéztünk sok-sok képet, és ezek többségéhez tartozott egy-egy érdekes sztori is. Félelmetes memóriája van egyébként ennek az embernek, minden képhez hozzá tudta rendelni a pontos helyszínt és az időpontot is. Na, majd húsz év múlva :-). Bár valószínűleg néhány éven belül kiirthatatlanul bele lesz már kódolva a képekbe a GPS koordináta is.
A technológiai fejlődés jegyében épp a múlt héten próbált az egyik kollégám meggyőzni, hogy az "öt egész egy megapixel, barátom" mobiltelefonjával olyan képeket csinál, hogy nem győzök majd csodálkozni. Azért győztem. Meghogy az Ájfón már majdnem professzionális... Nekik innen üzenném mondjuk a mélységélesség és a fényerő szavakat, vagy ha tényleg akarnak szép képeket nézni, akkor rövid keresgélés után ezen az oldalon is megtalálják a legjobbpillanat honlapját.
Az a fura egyébként ebben az egészben, hogy rengeteg igénytelen ember van, akik megelégszenek annyival, hogy az a sötét folt ott minden bizonnyal Julinéni, hiszen egyedül rajta volt barna kardigán az esküvőn. Visszautalva Réka bejegyzésére, ez aztán teljesen felesleges. Akkor inkább legyen egy eldobható fényképezőgép minden asztalon, és a 300 képből garantáltan összejön egy albumra való. Aztán az is feltűnt nekünk, hogy vannak végtelenül gazdag emberek, akik a Kajmán szigeteken homárral etetik a fotóst, miközben importált maláj hostessek jéghideg koktélokat szolgálnak fel a pálmaliget árnyékában. Persze lehet, hogy ezek az egzotikus helyszínek egyszerűen jobban mutatnak egy portfólióban, mint a tiszaföldvári kultúrház díszterme, ezért felülreprezentáltak némiképp a milliomosesküvők a fotósok képválogatásaiban. Mindenesetre felmerült bennem, hogy a pénzzel talán együtt járhat egyfajta igényesség is, bár ezt némiképp cáfolja Ricsi egyik története egy luxuslagziról, ahol a vőlegény és a barátai részegen leamortizálták a teljes szállodai enteriőrt.
A fotókat nézegetve valahogy az volt az érzésünk, hogy ilyen emberek, mint mi, talán nem is léteznek. (Vagy legalábbis nem házasodnak.) Márhogy olyanok, akik a limitált költségvetési keret ellenére is próbálnak ragaszkodni ahhoz, hogy csak minőségi szolgáltatókkal szerződjenek.
Hoppá, erről jut eszembe, a lényeg majdnem kimaradt a nagy filozofálgatásban:
Ott helyben aláírtuk a szerződést. :-)
|
